Vitázni tudni kell – és meg is lehet tanulni.
A jó vita alapja a logika, a nyitottság és a valódi párbeszéd – erről szólt az MCC-ben megrendezett Vitára fel! című kézikönyvet bemutató beszélgetés.
Az esemény moderátora Szemere Alexandra volt, aki irányított kérdéseivel segítette kibontani a vita szerepét a mindennapokban és az oktatásban.
A kötet szerzői, Dr. Fekete Sándor, Dunai Márk Bence és Kiss Zsombor gyakorlati példákon keresztül mutatták be, hogyan lehet tudatosan és strukturáltan érvelni különböző helyzetekben. Kiemelték, hogy a vita nem konfliktus, hanem lehetőség a megértésre és a fejlődésre.Az alkotók arról is meséltek, hogy a vitakultúrát már fiatal korban érdemes elkezdeni fejleszteni, de minden korcsoporthoz más-más módszer vezet célra. A fiatalabbaknál játékos, interaktív formák segítik a véleményalkotást és az érvelés alapjainak elsajátítását, míg az idősebbek esetében a strukturáltabb, mélyebb beszélgetések és komplexebb témák kerülnek előtérbe.
A beszélgetés során szó esett a mesterséges intelligencia szerepéről és térnyeréséről is. Emellett kiemelt figyelmet kapott a tanulási nehézséggel küzdő diákok bevonása: a szerzők hangsúlyozták, hogy a jól megválasztott módszerek révén számukra is elérhetővé és élményszerűvé tehető a vitázás.A beszélgetés végére egyértelművé vált: a jó vitakészség nem velünk születik – tanulható, fejleszthető, és kulcs a minőségi párbeszédhez.
A könyv megvásárolható: https://www.libri.hu/konyv/dunai_mark_bence.vitara-fel.html