10. MCC Vitázz! Kárpát-medencei középiskolás vitaverseny
„ Soha nem a személyek, hanem az érvek csapnak össze."
Az MCC Vitázz! középiskolások számára szervezett vitaverseny komoly hagyományokkal bír az MCC falain belül. A Vitaakadémia a Diákprojekttel együttműködésben évről évre életre hívja a rendezvényt.
Idén már tizedik alkalommal került megrendezésre a program , és a korábbi évekhez hasonlóan az országos döntőt ezúttal is regionális fordulók előzték meg.
Az előválogató régiós fordulók összesen nyolc városban zajlottak : hét magyarországi helyszínen – Budapesten, Pécsen, Miskolcon, Szegeden, Székesfehérváron, Debrecenben és Győrben –, valamint egy erdélyi helyszínen, Kolozsváron.
A 30 továbbjutó csapat a döntőben mérhette össze felkészültségét március 27–28-án . A viták a nemzetközi középiskolás versenyeken is széles körben alkalmazott World Schools Debate formátumban zajlottak.
A rendezvényt Barbarics Péter, az MCC Vitaakadémia vezetője nyitotta meg, az eredményhirdetésen pedig Lánczi Péter főigazgató-helyettes is részt vett, és gratulált a résztvevőknek.
A fordulók során közel 90 középiskolás osztotta meg gondolatait egymással , rendkívül sokszínű tételmondatok mentén. A résztvevők nemcsak őket közvetlenül érintő kérdéseket vitattak meg, hanem filozófiai, politikai és sporttal kapcsolatos témákban is érveltek . Felmerült például, hogy Magyarország rendezze-e a következő olimpiát, illetve, hogy a politikai szereplőknek kerülniük kellene-e a mémek használatát.
A verseny győztese a „Csapatnév*” nevű csapat lett , amelynek tagjai a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola diákjai – Csizek Koppány, Németh Áron és Makrai Szofi –, valamint a budapesti BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum tanulója.
A második helyezést az „Érdemi cáfolat” csapat szerezte meg a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium képviseletében: Biró Péter Gordon, Szabó László és Menyhárt Anna Léna.
A harmadik helyen a „Tollfosztók” csapat végzett : Kohút Lora és Mészáros Lili a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnáziumból, valamint Rigó Félix a galántai Kodály Zoltán Gimnáziumból.
Az egyéni pontszámok alapján a legjobb rétor díját Makrai Szofi érdemelte ki , amelyet a rendezvény zárásakor adtak át.
A nagyszerű közösségi élményen, valamint a megszerzett szónoki és vitázói tapasztalatokon túl a győztesek egy külföldi tanulmányúttal is gazdagodnak .
Gratulálunk minden résztvevő diáknak, felkészítőnek, valamint a szervezésben közreműködőknek!